Fontos fogalmak amit a szex előtt nem árt ismerned

Hüvelybemenet

A hüvelybemenet az a terület, melyet a kisajkak vesznek körül. Ide nyílik a húgycső, a hüvely és a kétoldali Bartholin-mirigy, más néven hüvelybe-meneti mirigy kivezetőcsöve. A Bartholin-mirigyek a szexuális izgalom során néhány csepp nyákot termelnek, hogy a közösülés megkönnyítése céljából benedvesítsék a hüvelybemenetet. Ez a váladékmennyiség a hüvely benedvesítése tekintetében jelentéktelen. A Bartholin-mirigy kivezetőcsöve ismeretlen okból elzáródhat, míg a mirigy tovább termeli a váladékot. Ennek eredménye a nagy Bartholin-ciszta, mely általában nem jár tünetekkel, de el is gennyesedhet, és ilyenkor el kell távolítani*. Néha gonorreás fertőzés vezet a Bartholin-ciszta képződéséhez.

Csikló

A csikló görög neve "klitorisz", kulcsot jelent, annak következtében, hogy a régi anatómusok a női szexualitás kulcsának tartották, mely véleményt egészen a legutóbbi időkig széles körben tagadtak. Ezt általában mint a hímvessző megfelelőjét említik, mely fejlődéstanilag és felépítését tekintve valóban hasonló, de nem szükségképpen azonos működésű. Némely szövegben mint vestigialis megfelelő kerül említésre, mely kis, degenerált, illetve tökéletlenül fejlett képletet jelent. Ez teljesen hibás nézet, egy dolgot kivéve - a klitorisz sokkal kisebb, mint a hímvessző, és jobbára inkább tapintható, mint látható. Mindazonáltal, méretéhez képest, a hímvesszőnél lényegesen nagyobb az ideg- és vérellátása. A csiklóban relatíve több a szabad érző idegvégződés, mint a test bármely egyéb részén, ennek megfelelően a legtöbb nőnél ez az erotikusan legérzékenyebb területe a nemi szerveknek.

A csikló két szárból (crus), testből (corpus) és makkból (glans) áll. A két szár a ramus ischiopubicus-ok alsó felszíneiről ered, és a szeméremdomb előtt egyesülve a csikló nyelét alkotja. A szárban találhatók a barlangos testek (corpora cavernosa), merevedő szövetet tartalmazva, mely ha vérrel telik meg, a klitorisz merevedését és méretének megkétszereződését eredményezi. A test végénél található a makk (glans), mely gömb alakú, és érintésre különösen érzékeny.

A klitorisz két oldalán két-két izom vesz részt a csikló merevedésében. Az ischiocavernosus izmok az ülőcsontról erednek, és a barlangos testben végződnek, a bulbocavernosus izmok a bulbus vestibuli vaginae-ról erednek, és szintén a barlangos testben végződnek.

Szexuális izgalom során ezek az izmok összehúzódnak, és a csikló háti visszerét összenyomják, azt az egyetlen vénát, mely a barlangos testek vérét gyűjti össze. Mivel a vivőeres vér tovább áramlik a csiklóban, és nincs elfolyása, megtölti a visszeres hálózatot, míg az megduzzad. Ez a csikló merevedésének mechanizmusa. A szexuális izgalom során a bulbocavernosus izmok összenyomják a bulbus vestibuli vaginae-t, és ez is megduzzad és -merevedik a Masters és Johnson által leírt "orgazmusplatformot" alkotva. A hímvesszőhöz hasonlóan a csikló is a szeméremív alsó részéhez rögzített a felfüggesztő szalag (ligamentum suspensorium) által. A praeputium vagy fityma egy kis csuklya a makk felett melyet a kisajkak elülső egyesülése alkot. Mint a férfiaknál, a praeputium alatt itt is faggyúmirigy-váladék termelődik, és nyálkahártyaizgalmat, viszketést okozhat, ha nem mossák le.

2.9. ábra. A csikló merevedése. A csikló érintéssel történő izgatása a csikló testének ingerlékeny szövetébe (barlangos test) áramló vér mennyiségét növeli. A csikló két izmának (a bulbocavernosus és iscbiocavernosus izmoknak) összehúzódása összenyomja a barlangos test vérét elvezető egyetlen vissz-eret. A barlangos testek járataiban megrekedt vér ezek megduzzadását és ezáltal a csikló megna-gyobbodását és merevedését okozza.

Pallas nagy lexikona

"Csikló: (lat. clitoris), a női nemi szerveinek egyik része; olyan mint a hímvessző a férfiban. A medencecsont (ülőcsont) ülőcsonti részén ered jobb és bal szárral, a vége a szeméremhasadékban a bőr alatt fekszik. A végén egy gomba alakú duzzanattal szűnik meg (csiklómakk) s ezt félhold alakú bőrredő veszi körül (fityma). A C. belsejét barlangos érszövet tölti meg, ezt kívül rostos fehér tok veszi körül. Hossza körülbelül 2 cm., vastagsága 3-5 milliméter; duzzadt állapotban ezen méretek 3-5-szörösre gyarapodnak. Déli népeknél, mint némely afrikai népnél petyhüdt állapotban is nagy; legnagyobb pl. Abissziniában. Minthogy a C. olyan, mint a hímvessző, fajtalan nők duzzadt állapotban hímvessző módjára használhatják. A görögök az ilyen nőket tribasez-nek, a rómaiak fridricesnek, az ilyen nemi közösülést nők között amor lesbicusnak nevezték."

Húgycső

Mintegy 2 cm-rel a csikló alatt kis, gödörszerű bemélyedés van. Középpontjában található a húgycsőnyílás (ostium urethrae). A húgycső vezeti le a vizeletet a húgyhólyagból a szabadba. Ha a hólyag kiürítése vagy steril vizeletminta vétele céljából katéterezést végeznek, hajlékony csövet, más néven katétert vezetnek a külső húgycsőnyíláson keresztül a hólyagba.

A középvonal mindkét oldalán, a külső húgycsőnyílástól kissé hátrább találhatók a parauretrális vagy Skene-mirigyek kivezetőcsövei, melyek nőben a prosztatakivezető cső megfelelői. Ezek kis mennyiségű nyákot termelnek, és az urethra falában elhelyezkedő egyéb kis nyáktermelő mirigyekkel együtt a húgycsőnyílás nedvesen tartásában játszanak szerepet.

A női húgycső a férfiéval ellentétben rövid, álló helyzetben csak körülbelül 4 cm hosszú. Ez az anatómiai különbség az oka a nők gyakoribb hólyagfertőződéseinek, hiszen férfinál a húgycső hossza 18-20 cm. Nemcsak a külső húgycsőnyílás fertőződhet hüvelyi folyás következtében, mely jelentős mennyiségű baktériumot tartalmazhat, hanem a rectum (végbél) felől kórokozók, mint Escbericbia coli, könnyen eljuthatnak a rövid húgycsövön keresztül a hólyagba, ahol órák alatt nagymértékben elszaporodva a bólyaghurutrak (cystitis) nevezett állapotot hozzák létre. Ezért a nőknek székelés után mindig elölről hátra történő törlőmozgással kell megtisztítaniuk magukat a fertőzés megelőzése érdekében. Ezért ajánlatosabbak a hüvelytamponok a menstruáció idején, mint a külső vattahasználat. A vattapárna közvetlen kapcsolatot teremthet a végbél és a hüvely, illetve a húgycsőnyílás között, mikroorga-nizmusok tenyészhelyeként.

"Nászúti hólyaghurut", mely mai viszonyok között nagymértékben elvesztette jelentőségét, volt a neve a rendszeres nemi életet elkezdő nők gyakori hólyaghurutjának. A húgycső és a hólyagalap közelsége az elülső hüvelyfalhoz ezen struktúrák megduzzadásához és ingerlékenységé-hez vezet ismételt közösülés alkalmával, gyako-ribb vizelési ingert okozva. A pénisz erőteljes lö-kő mozgásai is elősegíthetik mikroorganizmusok feljutását a külső húgy csőnyílásba és a hólyagba, cystttist eredményezve, melyet antibiotikummal kell kezelni. A hólyaginfekció ilyetén bekövetkezése elleni védelem vagy legalábbis az érzékenység csökkentésének módja a nagy mennyiségű folyadékfelvétel és a közösülés előtti és utáni vizeletürítés.

A hólyaghurut tünetei a vizeléskor fellépő égő fájdalom és a gyakori vizelési inger, sokszor köz-vetlenül a hólyag kiürítése után is. A vizelet sötét és átlátszatlan, gennysejteket, vörösvértesteket és sok baktériumot tartalmaz. Járhat hátfájással, alhasi fájdalommal és lázzal. Ha a hólyaginfekciót nem kezelik, a fertőzés feljuthat a vesékbe is a vesemedence-gyulladásnak (pyeloncephritis) nevezett állapotot okozva, mely igen veszélyes és következményeiben súlyos szövődmény lehet. A hólyaghurut kezelésére leggyakrabban szulfonamidkészítmények használatosak. Bár a tünetek már a kezelés megkezdése után rövidesen megszűnnek, a készítményt - összetételétől függően - még 10-14. Napig szedni kell, különben visszaesés vagy újrafertőződés lehet a következmény.

Szűzhártya

A külső húgycsőnyílás alatt a vestibulumban található a hüvelybemenet. A hüvelybemenetben egy körkörös, jelentéktelen, ismeretlen funkciójú hártya található, melyet a görög mitológiában szereplő mennyegzőisten, Hümenaiosz után neveztek el. Valószínűleg kevés olyan egyéb részei vannak a női nemzőszerveknek, melyek oly sok népies hiedelmet és félreértéseket mondhatnának magukénak, mint a szűzhártya. A legtöbb ember nem is tudja, hol van, azt hiszik, valahol a hüvely mélyében, a méhnyak táján helyezkedik el. Általános az a hiedelem, hogy az első koitusznál beszakad bőséges és látható vérzés kíséretében, és minthogy a szüzet ezáltal defloreálják, a szüzesség elvétele különleges és romantikus csengésű nevet kapott. Ha nem jelenik meg vérzés, ez a köztudatban a szüzesség korábbi elvesztésének biztos jele. Ugyanígy azt hiszik, hogy a menstruáció idején szűz nem viselhet vaginális tampont, illetve ha ezt teszi, a szüzesség elvesztését jelenti.Ez mind teljes ostobaság. Az érintetlen hymen a szüzességnek nem bizonyítéka, a beszakadt szűzhártya sem bizonyítéka a megtörtént közösülésnek, és senki, még az orvos sem tudja megmondani, a hüvely megtekintése által sem, megtörtént-e az első közösülés. Általában pontosan meg lehet mondani egy nőről, hogy szült-e már, de lehetetlen megállapítani, szűz-e vagy sem. Ez annak következménye, hogy a hymen lehet:

A szűzhártya ritkán teljesen elzárhatja a hüvelybemenetet. Ezt imperforált (nem lyukas) hymennek nevezik, és általában serdülőkorban derül ki. Az ilyen, nem átjárható szűzhártyájú leány hónapról hónapra a hüvelybe menstruál, a vér meggyűlik a hüvelyben, ezt nevezzük haematocolposnak (hüvelyi vérgyülem). Ha nem fedezik fel, a menstruációs vér kitöltheti a méhüreget és a petevezetéket is. A hymen bemetszése megoldja a problémát, és nincs további következménye.Másik variáns az osztott szűzhártya. Ha a válaszfal nem túl vaskos és eléggé tágulékony, a közösülést nem gátolja. Ilyen esetben a tampon felhelyezése sem ütközik akadályba, bár az eltávolításnál némely nehézségekkel számolni kell.Szülés után a szűzhártya folyamatos szegélye általában megszűnik, és különálló maradványok formájában látható, kis résekkel. Ezeket hívják carunculae hymenalesnek. A szűzhártya az egész élet során megmarad, nincs funkciója, és jobbára csak fejlődéstani maradvány. Pszichológiai, szociológiai és kulturális jelentősége csak azok számára van, akik hisznek a mitológiában.

FORRÁS: szexualitás.hu